Néprajzi Magángyűjtemény


MAGÁNGYŰJTEMÉNY
AZ
ORBOK HÁZBAN
 
/Látogatási iránytű/



























Nagylózs, Vörösmarty u. 17.


ELŐSZÓ
A gyűjteményt – családi házunk alsó szintjén – 2006 őszén hoztuk létre, férjemmel.
Hogyan? Családi „ereklyéinkből”, saját anyagi, szellemi és fizikai erőnkből.
Miért? Családunk, és minden más érdeklődő örömére.
Érdekessége: Az anyag élő. Minden tapintható, felhasználható. Például:
-        Fázó látogató nagykendőben megy haza.
-        A korabeli ruhát felpróbálva nézelődik.
-        Télen, a „sparhelt” melegén krumpli sül, forralt bor illatozik.
-        A koronként rendezett dokumentumokba bárki belemélyedhet.
Eleink régi nagylózsi családok, mi is itt születtünk és élünk. Tehát a családi iratok nem csak kordokumentumok, hanem falutörténeti érdekességek is.
 
NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY

A.   Tiszta szoba
Belépve a házba, balra módos nagygazda család 19. század végi tiszta szobáját látjuk.
Az asztal letolható lapja rejti a kalendáriumot, a gyerekjátékokat. Az asztalfia pedig a család kenyerét.

A sublótot búcsújáró helyekről és a lózsi búcsúból származó emlékek díszítik. Minden tárgy egy-egy történet.
Húzzuk ki a fiókokat!
1.       fiókban:
Nagymamáim „stafirungja” 1908 és 1911-ből.























2.       fiókban:
Édesanyám „stafirungja” 1932-ből.




3.       fiókban:
Pólya, rékli, keresztelő terítő 1948-ból /Nekem készült!/


4.       fiókban
Menyecske kendők. Helyi szokás volt. /Még 1960-ban láttam a templomban, az asszonyok fején/ Színe a menyecske korával párhuzamosan sötétedik. Ide helyeztem el az idős asszonyok „ünnepi és .hétköznapi” nagykendőit. /Vállkendő, berliner kendő/ A 20. század közepéig használták ezeket.


 








Dédszüleim nagyon régi szekrényében a községből kapott textíliákat őrzöm. A látogatóim kedves ajándékait „mód cselekszik”, helyi mondás alapján rendeztem.
 



A szekrény          bal felében                                                        jobb felében
 
Ágynemű, női alsó szoknya, ingváll.                      Törülközők, terítők, konyha és kenyérruhák,
                                                                       kötények és falvédők a 20. század első feléből
 


























Egyszerű párnahuzat és egy díszes, hosszú.                   Törülközők, falvédők.
/A fiatal pár egy ágyban, vagy gyermekágyas asszonyé./













 














Egyszerű alsószoknya, készítője maga díszítette,       Módos „ifiasszony” önkeze által hímzett köténye.
felhasználva a nyomódúcot. /druck/



B.  A háztartás és kenyérsütés eszközei


A helyiségben jobb oldalon a háztartáshoz
és a kenyérsütéshez tartozó eszközöket
láthatjuk.
A vizespadon most cserép főzőedények,
köpű, mozsár, dézsa van.

Alul pedig házilag készített fa tál, ivópohár
és egy lószőrből készített kefe is található.





















A kenyér az életet jelentette.
Minden háznál, a kemencében sütötték.
Minden megtalálható – a jobb sarokban –
amit nagyanyám kenyérsütéskor kezébe vett.

Itt talán a legrégebbi a lószőrszita és a
kelesztő terítő.

Több régi mesterség nyoma látható itt.
Teknővájó, bognár, szitakötő, fafaragó, kosárfonó, gyékényfonó, a takács, aki az „asszonynép” által helyben termesztett lenből készült fonalból szőtt. /lásd liszteszsák, vagy kenyérruha/


Végül: A gazdáék „ünnepi” viseletben.




                        

C.  Konyha és „spájz” 1930-ból
Ugyanezen helyiségben, de különálló egységbe lépünk.

Balra nézve, a konyhaszekrényben, a „kredenc”-ben fönt tálalóedényeket helyeztem el 1920-tól napjainkig. Lent vannak az ’50-es évek tányérai. Nagyanyám és édesanyám a faluban rengeteg lakodalmat „kifőztek”, előtte 1 héten át süteményt sütöttek a lakodalmas háznál.
Így a bal oldali fiók 100 éves kézírásos recepteket rejt, és olyan házi praktikákat leíró könyvet, amiből kiolvashatjuk a kenyérsütés és a szappanfőzés mikéntjét is.




























 


 
A mosdóhoz szövőszéken szőtt törülköző tartozik.       Jobbra található a „telázsi”, rajta a sütés-főzés
A vizesvödör „stokedli”-n áll, ami alatt házi főzésű       tudományának kellékei, a 19. század végétől a
szappanok sorakoznak.                                           még mai is használatos eszközökig.
                                                                          /Megjegyzés: Hihetetlen! A legérdekesebbnek
                                                                         bizonyult a falujáró drótos tót által befoltozott fazék./



D.  Polgári hálószoba a 19. század végéből.
A következő szoba, ugyanazon időszak, a 19. század végének polgári hálószobája ónémet stílusban.

 


DOKUMENTUM - TÁR
2007. nyarán gyűjteményünk egy újabb helyiséggel bővült, ahol rendszereztem az évek során összegyűjtött családi iratokat, emlékeket, melyet a látogatók szívesen bővítenek.
Az ajtón belépve, jobbra egy fali tablón emléket állítottam a régi ház első lakójának, ki a híres lózsi takács céh kiemelkedő személyisége volt.

A LÓZSI TAKÁCSOKRÓL
Lózs mezővárosban szép számmal működtek kézművesek (kisiparosok), közülük legnagyobb létszámban a takácsokat és a kőműveseket találjuk.
1693-ban Lipót király kiváltságlevelet adott a takács céh részére. Ekkor két lózsi mester és a hozzájuk csatlakozó vicai, iváni, széplaki és ebergőci mesterek voltak a céhtagok.
A helyi rendelések teljesítése után vásári munkát is készíthettek. Árszabályzatukat a felsorolt helységek és a két mérföldes körzetben dolgozó mesterek is tartoztak alkalmazni. A győriek artikulusa (szabályzata) volt a lózsi mesterek mintája.

 A XVII. század végére a megye jelentősebb mezővárosaiban, földesúri birtokközpontokban már mindenhol céheket találunk. Hatáskörük a környező falvakra is kiterjed, így hát a paraszti önellátás keretében lehetetlen volt a szövés. A termesztett lenből és kenderből a nyüvés, szárítás, törés, tilolás, gerebenezés fázisain át csak a fonásig jutott el a feldolgozás, a szövést már a takácsok végezték. A finomabb fonalakból az ingnek, gatyának, pendelynek való fehérített vászon készült. A vastagabb, durvább fonalakból pedig a lepedőnek, derékaljnak szánt vásznak szövődtek. A legerősebb, duplaverésű vásznakból készültek a zsákok, ponyvák.
 
A férfiak nyári viseletének darabjai, így a gatyák, ingek mértanias szabással készültek házilag. Az ünnepi ingek elejét, kézelőjét hímzéssel, ráncolással díszítették. A bőgatyák szárát alul subrikolással, fehérhímzéssel ékesítették. A nők pendelye (alsószoknya), ingválla szintén régi szabásvonalakat őrzött meg századunk közepéig. A testiruhák piros, piros-kék hímzése, ráncolása sokféle változatban maradt ránk. A finomabb pamutvásznak már gyári termékek. A vásznak négynyüstös szövéssel készültek.
 
A takácsok hímes szőttesei négy nyüsttel, piros és ritkán kék csíkokkal, mértanias mintákkal voltak általánosak. Mesterremekként a középkor óta a „kígyófutásos”, vízfolyásos, szegélycsíkos, mesterkés minták szövése volt kötelező. Városi mestereknek a dupla kígyófutásos, a vidéki Landmeisterek számára csak egyszerű hímes minta volt előírva. A négy nyüst használata az erős vásznak, valamint az ügyes „lábi munkát” igénylő sávolyos, kockás és forgatásos minták, de még a damasztszerű motívumok előállítását is lehetővé tette.(2)
A takácsmesterség Lózson is, a ruhaipar kialakulásával a 19. század végétől sorvadásnak indult.
1872-ben megszűnt a takács céh. Az utolsó mester Németh (Csuka) szövőszékére még emlékeznek az idős rokonok.

A TAKÁCSMESTERRŐL,
Aki e ház elődjében élt és dolgozott, mint a híres lózsi takács céh egyik tekintélyes mestere.
 
Az 1722-23.-i országgyűlés törvényben biztosította az országba költöző földműveseknek 6 évi, kézműveseknek 16 évi állami adómentességet.
Ezt a Habsburg birodalom és a Német-római Császárság tartományaiban kihirdették.
 
A REINHOFFER nevű takácsmesterek SZÁSZORSZÁGBÓL érkeztek a Viczay grófok földesúri központjába, Lózs mezővárosba.(1)
 
Első írásos adat: Reinhoffer János (1755-1763) a község katolikus plébánosa volt.(2)
 
Ezután csak 1827-től vannak adatok a több ágra szakadt családról.(3) Eszerint e ház helyén LOOS 89.-ben született 1827. január 3-án
Joseph Ráihoffer és
Elisabeth Jánkovics JÓZSEF nevű fia.
1848. november 16-án önként jelentkezett a Honvédseregbe. Bizonyság erre a Soproni Levéltárban talált dokumentum: (4)
Sopron, Lozs, honvédsereg, november hó tizenhatodikán 1848.
Reihofer József
1827.
papista
takáts
nőtlen
születési és tartózkodási hely Lozs
Sopron vármegye
nem szolgált katonaságnál előtte
mérték: 5 láb, 1 hüvelyk
foglalópénzt nem kért
katonaruhaféle, mit az ujoncz kikapott – nadrág, ing, gatya, nadrágszíj, pár bakancs
oltva
Az esküt letette.
 
A szabadságharc leverése után bejegyzés:    Reihofer József Lozs
                                                 Sorszám:      24      vifszatért(5)
 
Az anyakönyv tanulsága szerint takácsmesterként sokszor keresztszülő.
Emlékét, és vele a letűnt céhes világ emlékét őrzi síremléke a Rosarium udvarán.
 
 
(1) Családi szájhagyomány szerint.
(2) Dr Mikó Sándor: Nagylózs története 222. oldal.
(3) Plébánia hivatal Anyakönyvei – Nagylózs
(4) MILITARIA Szabadságharc 1848 IV. 13. 104.a. Beavatási jegyzőkönyv 24. oldal
(5) Mint a (4) + Az 1848-ban besorozott Sopron Vármegyei honvédek állítási lajstromához, Levéltár Sopron

 
A tablón látható még a céhszabályzat egy lapjának másolata /a Soproni Levéltár őrzi az eredetit, 1693-ból/, annak „mai” értelmezése.
„FORDÍTÁS” a Céhszabályzatból
 
Artikulus Primus
 
 
1. cikkely:      Valamely inas takács mester tanulnyi akar, három esztendeig régi szokás szerint tanuljon. Hogyha peniglen az mesternek fia volna és az ü szülői meg es halnának, akorban két esztendeig tartozik szülőik halálok után az mesterséget tanulni és kitöltvén az töllejük nevezet inas esztendőket tartozik ütet az ű mestere feöl szabadiny.
 
 
9. cikkely:      Hogy az Mester Legények ünnepnapon hat órakor vacsorára hazajönnek, és ha kinnmaradnak, az Mester semmivel nekik nem tartozik.
 
 
10. cikkely:    Mikor a Mester Legény minden ok nélkül egy napot elmulat, tartozik az Mesternek az Pénztárába Tiz magyar pinzel birságul, és az Mester, ha ezt elhalaszttya, és megh nem jelenti, tartozik avval a büntetiƒƒel duplával.
 
 
11. cikkely:    Valamely Mester Leginy más Társuláshoz ül és bármi viget nem βű (sző), az tartozik tizenkét pinzel az Mesterek Ládájába büntetésül.
 
 
12. cikkely:    Hasonlóképpen valamely Mester más Mesternek a Legényit el hittettné az Mesterek iteleti βerint megh büntettetik.
 
 
13. cikkely:    Valamely Mester, avagy annak a Felesége más Embereket, az kik más Mesterhez munkát akarnak vinni, vagy jó szóval, vagy kérettek titkon, avagy nyilván az munkával hozzá hitegetné, akár hogy történnyék, házánál avagy házában az ki tudik, valamennyiszer az tesz, minek annyiβor az Mesterek bőlcs ítéletek szerint megh büntettetik.


Sajnos a régi ház elbontásakor semmi emléket nem találtunk, ami e szép mesterségre utalt volna. Így tehát az egyetlen eredeti darabot, a mester „első szobájának” ajtaját beépítettük ebbe a helyiségbe.

A szemben lévő fal a katonafal, a család férfi tagjainak ezirányú dokumentumaival.
 










A polcos szekrényben korszakonkénti csoportosításban helyeztem el az anyagokat, 4 polcon.
1.      polcon: …-tól az I. világháború végéig /  …  - 1918/
Római kori edénytöredék, 1785-ben nyomtatott könyv, melynek a nyelvi különlegességeken túl az az érdekessége, hogy a hátul üresen hagyott lapjain a környéken élt emberek bejegyzései olvashatók.
Imakünyvek 1870-től, fotók, szentképek, képeslapok, háborús emlékek.


























2.      polcon: A két világháború között /1918 – 1939/
Fotók, tankönyvek, képeslapok, folyóiratok, szépirodalom.



























3.      polcon: A II. világháború alatt /1939 – 1945/
Népszava, Pesti újság, Függetlenség eredeti példányai, a Párizsi divat 1939 október 1-től, 1944 december 1-ig, képeslapok.
Egy katona dokumentumai, aki végigharcolta a háborút és hazatért családjához.
Egy katona dokumentumai, akit a szovjet hadifogságból írt lapjain a remény tart életben, de az utolsó lapot barátja küldi el a szülőknek.





























4.      polcon: 1948. Ami „államosításkor” édesapám vegyesboltjából megmaradt.




























Továbblépünk egy faliállványhoz. 1948-tól napjainkig.
 
A polcon: az Élet és tudomány 1950-1952-ig megmaradt példányai.
Az 1. szám címlapján egy kislány, ciril betűs kockákat rak össze.
Cím: Az első szó: SZTÁLIN
Anyagok a beadási kötelezettség módjáról, kalendáriumok, oklevelek, útlevelek, Illés klub tagsági igazolvány dedikált fotókkal, kiadványok 1956 korabeli megítéléséről, az Igazság emlékszáma 1989. június 16., Mécs Imre dedikálásával, a rendszerváltás a napi sajtóban, UNIO.

És egy ajándék számomra, kedves német barátainktól. Emlék az NDK-NSZK határból.













Kifelé indulva ellépünk a kis asztal előtt, amin filléres könyveink és a Kékes tv áll.
A régi padon lévő iratgyűjtőbe kiegészítő anyagok kerülnek időrendben és tartalomjegyzékkel ellátva.
Például:         - idős emberek visszaemlékezései
-          másolatok /cselédkönyv, beadási könyv, …stb./
EGYÉB
Községünk földesúri birtokközpont volt, így téglagyár is működött a Szemeskutában. Gróf Viczayak, majd báró Solymosyak téglagyárában készített téglákat összegyűjtve a teraszunkon tudom bemutatni.































Hátul az udvarban néhány hobbyállatot tartunk. Tyúk, nyúl, birka és póni. Nagyszüleim nagy gazdaságából a TSZ-esítés után néhány munkaeszköz, szerszám megmaradt. Ezekkel díszítettük kicsi állataink szállásait.



ZÁRSZÓ
 
Címértelmezés: Orbok ház
Orbok – megkülönböztető név. A Reinhofferek két ága a Német és az Orbok /orbói, szászok/
 
És… munkánk értelmezése:
Gyűjteményünk nem pusztán tárgyak sokasága, hanem elődeink életszemléletének, életmódjának, bölcsességének is összegzése.
Irántuk való tiszteletből rendszereztük a hátrahagyott és megmaradt emlékeket!
 
                                           Reinhoffer Imréné és legfőbb segítőtársam, férjem, Reinhoffer Imre
                                                                            Nagylózs, Vörösmarty u. 17.
 
Segítőink:
          Fotó:                         Reinhoffer Gábor  Nagylózs, Vörösmarty u. 12.
          Szövegszerkesztő:       Wittmer László     Nagylózs, Kossuth u. 22.
 
Kelt: Nagylózs, 2008. június 9.